Beszéljünk a rossz gyerekekről!


Martin az iskola réme. Többször bukott, a tanulás semmilyen szinten nem érdekli. Gyakorlatilag kezelhetetlen, néhány férfi tanártól tart valamennyire, a többiek tönkretételében viszont kiváló eredményeket tud felmutatni. Kötözködik, verekszik, terrorizál más gyerekeket. Halmozottan hátrányos helyzetű családból jön, túl sok támogatásra, fegyelmezésre otthonról sem számíthat. Ha tudunk elég cinikusak lenni, kijelenthetjük: Martin egy púp a társai, a tanárai, az egész iskola számára. És ha nem történik csoda, Martin púp lesz a társadalom számára is. Nem kell Nostradamusnak lennünk ahhoz, hogy megjósoljuk, milyen jövő vár rá.

Martin egy szélsőértéke annak, amit rossz gyereknek nevezünk. Nem minden eset ennyire drámai. De a rossz gyerekek közös nevezője, hogy megkeserítik a környezetük életét. Jellemzően a pedagógusokét. És olyan jó lenne, ha létezne egyszerű és könnyű megoldás a problémájukra. De ilyen nincs. Vagy ha van is, még nem találkoztunk vele. Az viszont segíthet, ha egy kicsit jobban megértjük, mitől is “rossz” a “rossz gyerek”.

A gyerekek három típusa

Ahhoz, hogy jobban megértsük a rossz gyerekeket, előbb meg kell ismernünk a “jó gyerekeket”. Pontosabban, azok két típusát. Az ideális jó gyerek az, aki számára biztonságos, támogató környezetben él. Azon, hogy “biztonságos”, főként azt értjük, hogy kiszámítható. Azon pedig, hogy “támogató”, azt értjük, hogy megnyilvánulásaiban is támogató, nemcsak szándékát tekintve. Ebből az következik, hogy egy olyan család, ahol a szülők következetesen következetlenek és többnyire bírálják, kritizálják a gyereket, se nem biztonságos, se nem támogató. Mindegy, hogy egyébként mennyire jól szituáltak, műveltek és mennyire jók a szándékaik.

Az igazi, nagybetűs JÓ gyerek tehát azért olyan, mert a környezete biztonságos és támogató. De van egy másik fajta “jó gyerek” is. Ő ugyan nem érzi magát biztonságban, de megtanult engedelmeskedni. Ha felnőtt lenne, azt mondanánk rá: komformista. Így viszont csak “ideális gyerek”. Mindig szót fogad, nem ellenkezik, nincs vele baj. Szomorú tény, hogy az ilyen gyerek felnőtt korában nem sok hasznára lesz sem a környezetének, sem önmagának. Valójában megadta magát. Az ember pedig nem erre született.

Az átmenet

Az eddigiek alapján már nem nehéz kitalálni: a rossz gyerek a kétfajta jó gyerek közé ékelődik be. A rossz gyerek egy olyan gyerek, amelyik ellenségesnek, fenyegetőnek érzi a környezetét, de még nem adta meg magát. A rossz gyerek valójában harcol. Ugyanazt teszi, amit bárki más is tenne az ellenségeivel: igyekszik megkeseríteni az életüket. Rendszerint zajos sikerrel. Ez valójában azt jelzi, hogy van benne életerő. Nem véletlen, hogy olyan sok sikeres ember volt gyerekkorában balhés, kezelhetetlen, gyakran az iskola réme. Az élethez rengeteg lóerő kell.

A megoldás

Ha a rossz gyereket sikerül engedelmességre kényszerítenünk, azzal lényegében megtörjük. Magunknak talán jót teszünk vele, de neki semmiképp sem. A megoldás a kíméletlen következetesség és a kifejezésre juttatott támogatás. Emlékezzünk csak vissza a saját gyerekkorunkra! Szinte mindannyiunk életében volt olyan pedagógus, aki nagyon szigorú volt, mégis rajongtunk érte. Miért? Azért, mert ezt a két dolgot képviselte. Következetes volt, de támogató is. Az már csak hab a tortán, hogy egy következetes tanár támogatását többre értékeljük. Van viszont egy nehezítő körülmény: a pedagógusi munkánk során annyira tudunk következetesek lenni, amennyire a saját életünkben is azok vagyunk. Aki magától nem tud követelni, az másoktól se tud.

Következetesség és folyamatosan kifejezett támogatás. Egyszerű? tulajdonképpen igen. Könnyű? Távolról sem. Azok a pedagógusok, akik képesek erre, igazi hősök. A világnak pedig sokkal több hősre van szüksége.