Tudás vagy megfelelés?
A megfelelési kényszer nyomorult érzés. Ha jól megalapozzák, egy egész életet képes tönkretenni. A megfelelési kényszer rendszerint otthonról jön, a családtól. Ezért nincs mindenkinek. Akinek jutott, el sem tudja képzelni, milyen lehet az élet nélküle. Akinek nem jutott, annak az felfoghatatlan, milyen lehet úgy élni, hogy folyamatosan muszáj megfelelnünk valakinek.
Na és mi van az iskolával? Az iskola elméletben az életre készít fel. Azzal, hogy tudást ad. A gyakorlatban viszont az a helyzet, hogy a jelenlegi oktatási rendszer is sokkal inkább a megfelelést táplálja, mintsem hogy valóban a tudást erősítené. Hiszen miről szól az egész rendszer? Megfelelsz vagy nem felelsz meg? Elég jól teljesítesz vagy nem ütöd meg a mércét? De hát mi a baj ezzel? Az élet is így működik, nem?
Ami azt illeti: nem. Az úgynevezett ipari társadalom (aminek jó eséllyel épp a végnapjait éljük) szeretné hinni, hogy az élet is így működik. Kisebb és nagyobb, szabványosított fogaskerekek hibátlan összjátéka. És ha őszintén szembenézünk a helyzettel, a jelenlegi oktatási rendszer fogaskerekeket próbál létrehozni. Erre találták ki az ipari forradalom hajnalán. Szabványosított oktatási rend, szabványosított elvárásokkal. Aztán az eredmények majd megmutatják, kiből válik minőségi fogaskerék és ki lesz selejtes.
Érdekes megfigyelni, hogy a sikeres vállalkozók és művészek milyen nagy hányadára jellemző, hogy vagy kibuktak menet közben az iskolából vagy úgy bukdácsolták végig az egészet. Vajon miért? Azért, mert egyikük sem fogaskerék. És bár mindennél távolabb áll tőlem, hogy fontossági rangsort állítsak fel az egyes szakmák, hivatások között, két dolgot látnunk kell: lényegében a művészek álmodják meg a jövőt és a vállalkozók valósítják meg.
Mi a közös a művészben és a vállalkozóban? Több minden is. De a legalapvetőbb a szabadság. Mindkettő nagyon szabad, a gondolatait tekintve. Legalábbis akkor, ha eredményesek a saját területükön. Na és mi a tudás? Végső soron szabadság, nem? Minél nagyobb a tudásom, annál szabadabbnak kellene lennem. Kérdés: miért esnek-kelnek a művészek és a vállalkozók az iskolában? Miért hagyják ott idő előtt a rendszert? Azért, mert érzik, hogy pont a szabadságukat veszi el.
Ezek után muszáj feltennünk még egy kérdést. Most akkor az iskola tudást ad vagy a megfelelésre készít fel? A válasz valahol a kettő között van, hiszen magához a megfeleléshez is tudásra van szükség. Tegyük fel a kérdést aljasabb megfogalmazásban: növeli-e a jelenlegi oktatási rendszer a szabadságot? Erre sajnos sokkal egyértelműbb a válasz. Ha bizonytalanok vagyunk, csak kérdezzük meg bármelyik iskolást!
Az iskola célja, küldetése az kellene legyen, hogy szabadabbá tegyen. A szabad ember büszkébb, elégedettebb, boldogabb. A szabad ember egészségesebb. A szabad ember jobban teljesít. Lehet, túl meredek ezt így bemondani, de a helyzet az, hogy a legtöbb mai bajunk a szabadság hiányából fakad. Abból, hogy fejben nem vagyunk szabadok. A szabadság nevében elkövetett túlkapások forrása is az, hogy az illető lázadni próbál a fejében létező korlátok ellen.
Ez nem egy forradalmi felhívás. Ez egy gondolkodásra való felhívás. A jelenlegi oktatási rendszer se nem természetes, se nem magától értetődő, se nem bizonyított. Egyszerűen csak régi. Egy bölcs mondás szerint az nem működik, hogy még tovább csinálunk valamit, ami nem működik. Milyen lenne egy jobb oktatási rendszer? Olyan, amiből a diákok szabadabban kerülnek ki. Ehhez pedig az kell, hogy olyan tudást adjunk nekik és olyan módon, amitől egyre szabadabbbá válnak. Ha jobb világot akarunk, több szabad emberre van szükség. Ez ennyire egyszerű.