Mit tudsz? Kit érdekel? Mit tanulsz?
A tudás magabiztossá tesz. És ez jó. A nem-tudás elbizonytalanít. Ez pedig rossz. Érthető tehát, hogy szeretjük azt hinni: tudjuk, amit tudnunk kell. Az is világos, miért mozdulunk ki olyan nehezen a komfortzónánkból. Hiszen éppen attól komfort, hogy tudjuk, amit tudnunk kell. A zónán kívül kezdődik az a világ, ahol már nem tudjuk. Vagy nem tudjuk, hogy tudjuk-e.
Már-már sokkoló, hogy olyan emberek, akiknek az élete szemmel láthatóan ezer sebből vérzik, mennyire meg vannak győződve arról, hogy a tudásukkal a világon semmi baj sincs. Ennek ellenpólusaként, lenyűgöző, hogy olyan emberek, akik zsírozott villámként hasítanak az életben, mennyire tisztában vannak azzal, mi mindent nem tudnak. Véletlen egybeesés? Aligha. De lehet-e ennek bármi köze is az oktatáshoz?
Az önbizalom, a magabiztosság kiemelt fontossággal bír a sikeres életvezetést illetően. Számtalan példát láthatunk arra, hogy nem túl képzett (és néha nem is túl okos) emberek messzebbre jutnak, egyszerűen azért, mert bíznak magukban. Legalább ennyi példát találhatunk arra, hogy okos és képzett emberek lényegében végigbizonytalankodják az életüket, folyamatosan a nagy áttörésre várva, amikor végre eleget tudnak majd ahhoz, hogy igazán belevágjanak valamibe. Persze ez az áttörés sosem jön el. Paradox módon pont azért, mert minél többet tudnak, annál inkább tisztában vannak azzal, mennyi mindent nem tudnak. Igen, van, hogy a tudatlanság tényleg áldás.
Mi az önbizalom? Az, hogy mindent tudok? Nyilván nem. Az önbizalom arra vonatkozó meggyőződés, hogy “meg tudom oldani”. A helyzet az, hogy ez nagyságrendekkel fontosabb, mint a történelmi évszámok vagy a bauxitbányák pontos lokációja. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy nem a tárgyi tudás ellen kampányolunk. Csak azért, hogy a tárgyi tudásnak erősítenie kellene az önbizalmat, nem helyettesítenie.
Egy ideális világban az iskolának ezt a meggyőződést kellene csúcsra járatnia. Meg tudom oldani. És valójában csak most érkezünk el a lényeghez. A “meg tudom oldani” magabiztossága nem feltétlenül abból táplálkozik, hogy mindent tudok már, ami a helyzet megoldásához szükséges. Van, amit tudok. Amit pedig nem, azt meg tudom tanulni.
Na, itt kezdődik az igazi mágia. Mennyire készít fel az iskola arra, hogy bármit képes legyek megtanulni - amire csak szükségem lehet vagy amit meg akarok tanulni? A kimaxolt magabiztossághoz nem kell mindent tudnom. Elegendő, ha tudom, hogyan leszek képes tudni. Más szavakkal: tudom, hogy képes vagyok bármilyen szükséges készséget elsajátítani.
Képzeljük el, milyen lenne, ha ez lenne az oktatási rendszer produktuma! Olyan gyerekek, olyan fiatal felnőttek, akik tudják, hogy bármit meg tudnak tanulni, amire szükségük lehet. Ez nem azt jelenti, hogy az iskoláknak ne kellene szaktudást is adniuk. De legyen szó bármilyen szaktudásról, azt folyamatosan fejleszteni kell(ene). Másrészt, a szaktudás csak egy szelete az életnek. Semmilyen iskola sem képes felkészíteni az életre azzal, hogy tárgyi tudást ad. Azzal tud(na) felkészíteni az életre, ha megtanítana arra, hogyan tanuljak meg bármit, amire épp szükségem van.
Alvin Tofler híres mondása szerint a XXI. század analfabétái nem azok lesznek, akik nem tudnak írni-olvasni, hanem azok, akik nem tudnak tanulni. Egy új oktatási rendszer alapjait az kellene képezze, hogy a diákok tudják, hogyan tudjanak. Mert ha ezt tudják, akkor sem önteltek, sem túl bizonytalanok nem lesznek.