Miért nem érdekli a gyerekeket a tanulás?
“Ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére!” - Charles De Gaulle
Lars von Trier 2003-as Dogville (magyarul: A menedék) c. filmje zseniális kísérlet arra, hogy a néző figyelmét a lehető legnagyobb mértékben a történetre és a színészek játékára irányítsa. Ennek érdekében alig használ díszleteket, még a kisváros házait is csak krétával a földre rajzolt alaprajzok jelzik. A film hatalmas élmény annak, aki hajlandó részt venni ebben a játékban. De mennyire várhatjuk tőle, hogy leköt egy átlagos, Marvel szuperhős-filmeken nevelkedett gyereket? Ugye tudjuk a választ?
Valahogy ilyen viszonyban van a XX. században gyökerező oktatási modellünk azzal, amit ezek a gyerekek elvárnának. Rengeteget vitatkozhatunk azon, hogy ez mennyire jó vagy rossz. Egy dolgon nem érdemes vitatkozni: ez a helyzet. A kérdés az, mihez kezdjünk vele? Tovább vívjuk a szélmalomharcot vagy megpróbálunk a jövőbe tekinteni és kideríteni, hogyan fordíthatjuk ezt a helyzetet az oktatás javára?
A virtuális osztályterem
A virtuális osztályterem (Class VR) gyönyörűen demonstrálja, hogy a technológia önmagában se nem rossz, se nem jó - az a kérdés, mire használjuk? Emellett pedig megmutatja azt, ami meggyőződésünk szerint az oktatás jövője. Ez egy, speciális hardverekből és szoftverből álló rendszer, ami lehetővé teszi, hogy a pedagógus és a diákok egy tetszőlegesen kreált virtuális térben legyenek, azaz úgy érzékeljék azt, mintha valóban ott lennének.
Hihetetlenül hangzik?
- nemcsak beszélünk és olvasunk a történelmi eseményekről, hanem oda is utazunk, mintha ott lennénk
- nemcsak képeket nézünk a világ különböző tájairól, hanem úgy mutatjuk be ezeket, mintha ott lennénk
- nemcsak beszélünk a az emberi test felépítéséről, hanem egy utazást teszünk benne közösen megtekinthetjük a világ híres múzeumait, mintha valóban ott lennénk